-
NYERTEK!!!! Megint NYERTEK!!!! - ugrottam legjobb barátnőm nyakába.
Jogos a kérdés, hogy kik. Hát a
magyar férfi kézilabda válogatott .
Mocsai Anna vagyok, annak a Mocsai
Lajosnak az unokahúga aki a válogatott szövetségi kapitánya. Nagybátyámnak köszönhetően már egész kicsi
korom óta a kézilabda szerelmese vagyok. Ez az a sport amit szeretek nézni, és
csinálni is . Természetesen a kedvenc csapatom az MKB Veszprém és válogatott szinten Magyarország.
A nyári olimpián vagyunk kint legjobb
barátnőmmel, Petrával ami mind a kettőnknek egy kánaán úgyszólván. Petra is a
kézilabda megszállottja, mivel egy csapatba
játszottunk annak idején. Sajnos történtek olyan dolgok, amik miatt nekem el
kellett hagynom a csapatot, illetve fogalmazzunk úgy hogy nem játszok
többet. Miután 3 évvel ezelőtt meghaltak
a szüleim, nagybátyám fogadott magához engem . Azóta a szörnyű nap óta nem
léptem pályára, mert megfogadtam, hogy ha nem apám az edzőm nem állok vissza a
kapuba. Mindenki a környezetemben nagy tehetségpazarlásnak tekintik ezt, de
elfogadják a döntésemet, kivéve egy valakit….
Tizen kilencedik
születésnapomra nagybátyámék azzal
leptek meg engem, hogy kaptam két jegyet Londonba, a nyári olimpiai játékokra,
azoknak is a kézilabda eseményeire. Tudták, hogy ez minden vágyam, de még ezt
is tudták azzal tetézni, hogy Petrát is
magammal hozhattam , és most mind a ketten itt örülünk Magyarország sikerének.
A fiúk 22:19 –es sikert arattak Korea ellen.
-
NYERTÜNK!!!!
És nézd Anna, az urad volt a meccs legeredményesebb játékosa. – bökött ujjával
az említett ember felé, akit csapattársai a legnagyobb szeretettel és hálával
körül ölelve ünnepeltek.
-
Nem az uaram! – mondtam legjobb barátnőmnek, de
mindeközben olyan piros színt öltött az arcom, mint a magyar zászló legfelső
színe.
Egyedül Petra tudta azt, hogy ki az az ember aki
megdobogtatta Jégkirálynői szívemet. És az nem volt más, mint a magyar
válogatott kapusa, Mikler Roland. De persze esélyem sem volt arra, hogy valaha
valami is legyen köztünk, hiszen ő egy sikeres kézilabdázó, a PIC Szeged
játékosa, és nem mellesleg idősebb is nálam. Az én tizenkilenc évemmel hozzá képes, még kis taknyos vagyok… Vagy is
ahogy ő fogalmazna kölyök.
-
Szerintem menjünk vissza a szállodába, most úgy
sem tudunk velük beszélni, majd este felhívjuk őket. - fordult hozzám barátnőm,
miután kellőképpen ki örömködtük magunkat.
-
Rendben – egyeztem bele, de vetettem még egy
utolsó pillantást az ünneplő csapatra, pontosabban egy emberre.
Alig, hogy visszaértünk a szállodába csörgött a telefonom,
és láttam legjobb barátom keres.
-
Haló! Itt a világ legjobb kézilabdacsapatának
legnagyobb szurkolója beszél! – szóltam bele nevetve.
-
Itt meg a világ legjobb kézilabdása! –
hallatszott a vidám válasz a vonal tulsó végéről.
-
Csak el ne szálj magadtól Császár Gábor. Amúgy gratulálok! – nevettem már én is
felhőtlenül.
-
Köszi!
Hogy hogy nem voltatok kint a meccs vége után?
-
Petrával visszajöttünk a szállodába, mert úgy
gondoltuk, hogy nem kellünk mi az ünnepléshez. – mondtam, miközben az említett
barátnőm felé néztem aki történetesen teljesen odáig volt az irányítóért.
-
Dehogy is nem! - szólt bele felháborodottan az Csaszi.
– Ti vagytok a legnagyobb szurkolóink, és amúgy is a meccs embere is téged
keresett először a mérkőzés után . Ha tudod kire gondolok… - célozgatott
Rolandara. Persze Petra volt az egyetlen, aki tudta mit érzek a kapus iránt, de
Csaszi is kezdte sejteni az elmúlt időszak után.
-
Itt most a bácsikámra célzol? Mert nélküle nem lennétek
itt ahol most vagytok. – csipkelődtem barátommal.
-
Te is tudod, hogy kire gondolok, de hagyjuk. A
lényeg az, hogy este el kell jönnötök hozzánk ünnepelni, és nem fogadok el
nemleges választ. – mielőtt bármit is válaszolhattam volna, Petra kikapta a
kezeim közül a telefont.
-
Persze szépfiú ott leszünk! - mondta és azzal a lendülettel le is tette a
telefont.
-
Mi az, hogy ott leszünk? – kérdeztem megdöbbenve,
hiszen tudta, hogy nagyon nem szeretek ezekre a csapat összejövetelekre elmenni.
-
Jól hallottad nem?! Elmegyünk, szóval készülődj! – mondta, és a
következő pillanatban eltűnt a fürdőszobába. Azt hiszem ez egy hosszú este
lesz.
Egy óra múlva, már mind a
ketten a fiúk szállodája előtt voltunk.
-
Nem akarok felmenni! – ellenkeztem még midnig az
este ellen.
-
De miért nem? Hiszen Ő is itt lesz.
Beszélgethettek és megmondhatod neki, hogy mennyire szereted.
-
MICSODA? TE MEGVESZTÉL???? – akadtam ki teljesen
barátnőm eszement ötletén.
-
Jó na ! Nyugi csajszi! Inkább menjünk be.
Mikor beértünk a fiúk már javában
szolgáltatták a hangulatot, és látszott, hogy az alkohol is szép mértékben
fogyott. Negyed órája lehettünk ott, mikor egyszer csak valaki elkapta a
derekamat hátulról, és magához rántott.
-
Szia cica! Rád vártam egész este! - szólalt meg alkoholtól ittasan az illető. A
hang tulajdonosától teljesen ledöbbentem ….
